Zarándoklat
A zarándoklat, az utazás az „Én“-be ötlete egyidős az ember örök ifjúság utáni óhajával. Az évek során némely fogalom talán megváltozott, de az alapeszme ugyanaz maradt! Köszönet az egészségért, gyógyulás kérése, vezeklés, fogadalomtétel – vagy simán és egyszerűen a nyugalom és béke utáni vágyakozás – nincs ezeknek ma éppolyan, ha nem egyenesen nagyobb jogosultságuk, mint száz meg száz évvel ezelőtt?
Az út életünk nagy elképzelése
Az út
Az út életünk nagy elképzelése. Magunkat „homo viator“-nak, úton lévő embernek fogjuk fel. Életünk térben és időben mozgásban van egy cél felé. Egy útnak célja van; így a mi életünknek is, legyen az világi, vagy azon túlmutató cél. A vallásos ember számára ennek a célnak ahhoz van köze, amire akkor gondol, valahányszor az „eget“ említi. Mindig is keltek útra emberek azért, hogy céljukat megtalálják: A három napkeleti bölcs, aki a zsidók újszülött királyát kereste, a Jeruzsálembe, Rómába vagy Santiago de Compostelába tartó zarándokok, a muszlimok mekkai zarándoklatuk során....
Merre tartok, melyik célt követem életutamon?
A kerülő út
A kerülő útnak akkor van pozitív jelentősége, ha így biztosabban sikerülhet elérnem célomat, ha némi tapasztalattal ajándékoz meg, és ha lehetővé válik életem új irányultságának meghatározása... A kerülő út negatív hatása mutatkozik meg akkor, ha azon csak azért megyek, hogy kivonjam magam a döntés alól, ha gyávaságból kerülöm az egyenes utat....
Milyen kerülő utakon haladok életemben?
A tévút
Némely célban van valami csábító, kecsegtető, és ezáltal vonzva automatikusan a rossz útra vezet bennünket. Az életút ritkán halad tévutak nélkül. Ez nekünk embereknek emberiességén is múlik. A tévút elhagyásának egyetlen lehetősége a megfordulás. Ez némi bátorságot is feltételez más emberekkel, de magammal szemben is, mégiscsak be kell vallanom magamnak, hogy éppen rossz úton vagyok. Mindaz, ami hosszú ideig a legfontosabbnak és leghelyesebbnek tűnt számomra, egyszerre ne számítson többé?
Felismerem-e életemben azokat a tévutakat, amelyekre néha öntudatlanul, néha pedig egészen tudatosan térek, hogy előnyökre tegyek szert?
A kiút
Életünkben sok dolog tűnik kilátástalannak. Vajon tényleg azok, vagy csak a fáradságtól riadunk vissza.